Pintada

Adott egy nagymintásfülű nyuszi, aki hallószerveit propellerként is tudja használni és aki mindig barátai segítségére siet, ha azok rászorulnak. Nem nehéz kitalálni, hogy ma A kockásfülű nyúl kerül terítékre Szívderítő kincseink sorozatomban. Főszereplőnk egyesíti magában egy hős, egy gyermek és egy plüssállat tulajdonságait. Segítőkészsége az, mellyel az összes problémát igyekszik megoldani. Mikor melléfog, és ő maga is bajba keveredik csak további izgalmakat ad a rövid kis történetekhez.

29 éve halt meg Luis Bunuel, spanyol származású mexikói filmrendező. Ezen apropóból jutottam el ismét az Andalúziai kutyához (Un chien andalou). A filmet, melyet a rendező Salvador Dalíval közösen írt és forgatott, 1929-ben mutatták be Franciaországban és a legelső szürrealista filmként tartják számon.

Egy számomra roppant kedves animációs sorozattal folytatnám friss rovatomat: A nagy ho-ho-ho-horgásszal. 

Magyar szemmel

Elérkeztem az utolsó, olimpiát megelőző, a sporteseménnyel kapcsolatos kis sorozatom utolsó részéhez. Összességben nézve, egy foghíjat látok: nem foglalkoztam még eleget az olimpiai magyar részvétellel. Ezúton pótolom mulasztásomat, okuljatok! :)

Magyarország már az olimpiával kapcsolatos kezdeti próbálkozásoknál is jelen volt, ahogyan a legelső újkori olimpián is, és szinte az összesen. Az első olimpiád, melyet kihagytunk, az 1920-as évi volt. Az antwerpeni játékok duplán okozhattak nekünk keserű szájízt, ugyanis a rendezési jogot korábban Budapest nyerte el. Így tehát arra az olimpiára nem kaptunk meghívót az elvesztett első világháború miatt, melyet mi rendezhettünk volna. Az 1980-as moszkvai olimpiai játékokat 65 állam bojkottálta az afganisztáni szovjet megszállás miatt. Erre válaszul az 1984-ben, Los Angelesben megrendezett olimpiát a Szovjetúnió és annak nyomására a Keleti Blokk országai is kihagyták. Így tehát ez volt a második olimpia, melyen a magyar sportolók nem képviselhették országukat. 

A baromfiudvar réme :)

Az olimpia sötét oldala - Hírhedt olimpiák

Olimpiai bejegyzés-sorozatom utolsó előtti részéhez érkeztünk. Ez a rész, mint a cím is mutatja, a sportesemény sötét oldalával foglalkozik. Azzal, hogy a mára hatalmas méreteket öltő eseménynek milyen negatív vonzatai alakultak ki pont az egyre nagyobb közérdeklődés miatt. Illetve szó lesz még azokról a nyári játékokról, melyek során történt valami, ami elhomályosította az olimpiák azon alapcélját, hogy a nemzetek közötti barátságot erősítse.

„Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos!”

Olimpiával kapcsolatos sorozatom következő részében az 1896-os olimpiától eltelt 116 évet próbálom bemutatni minden érdekességével, hasznos tudnivalóival együtt. Az újkori olimpiákat ugyanúgy négy évente rendezték meg, mint azt az ókorban tették. A két olimpia közt eltelt időszakot a sportnyelvben olimpiádnak nevezik. Alkalmanként ezt az elnevezést a téli, illetve nyári olimpia évére is használják. A 116 év során három alkalommal nem rendezték meg a sporteseményt, minden alkalommal világháború miatt: 1916-ban (Berlin), 1940-ben (Helsinki) és 1944-ben (London). A második világháború miatt ráadásul két téli olimpia is elmaradt. Mindazonáltal a NOB úgy döntött, hogy az elmaradt nyári olimpiai játékokat ettől függetlenül beleszámítják a számozásba, annak okán, hogy „egy olimpiát lehet meg nem tartani, de nem lehet elhalasztani”. 

A legelső célfotó, Dorando Pietri olasz futó győzelme, 1908.

Elsősorban a fotográfia iránt érdeklődőknek szól a következő bejegyzés. Szeptember 30-ig tekinthető meg ugyanis a Ludwig Múzeumban Robert Mapplethorpe fotóinak kiállítása. Aki kíváncsi egy extravagáns fotós nagy részben erotikus töltetű alkotásaira, annak ott a helye.

"Sosem kedveltem a fényképészetet. Nem a fényképészet miatt. Én a fotó tárgyát kedvelem."

Mapplethorpe önmeghatározásának és vágyainak útját követte azzal, hogy fotóinak tárgyát kezdetben szinte teljesen a társadalmi tabuk határozták meg. Kendőzetlenül és őszintén örökítette meg a '70-es, '80-as évek New York-jának prostituáltjait, szado-mazo klubjainak tagjait, testépítőit, művészeit, zenészeit stb. 

És lőn az újkori olimpia...

A XIX. század közepétől kezdődően merült fel egyre többször és egyre több helyen az ókori olimpiai játékok újrakezdésének igénye. 1833-ban egy görög költő, Panagiotisz Szucosz írt egyik művében a játékok újjászületéséről. Angliában az 1850-es évektől kezdődően több olimpiával kapcsolatos alapítás történt. 1850-ben létrehozták az Olimpiai Csoportot, 1859-ben a Wenlock-i Olimpiai Játékokat, 1860-ban pedig megalapult a Wenlock-i Olimpiai Társaság. Ezzel párhuzamosan több sportversenyt is tartottak a szigetországban. Az olimpiai lázat és érdeklődést tovább növelte, hogy a század közepén egy német archeológus felfedezte az ókori Olümpia romait.

A foci EB után hamarosan itt van a 2012-es év nyarának 2. legizgalmasabb sporteseménye, a XXX. londoni nyári olimpia. A szervező országnak és a világ többi kiéhezett sportrajongójának is négy év állt rendelkezésre ahhoz, hogy felkészülhessen erre a jubileumi alkalomra. Aki pedig ezt eddig elmulasztotta, annak következzék egy kis segítség.

Volt egyszer egy ősolimpia

Az ókori görögök számára a verseny létfontosságú volt. Az élet minden területét átszőtte a megmérkőzés, melyben nem az ellenfél megsemmisítése volt a cél, csak a kiválóság bizonyítása.

Bár korunk társadalma sokkal nyitottabb és befogadóbb a szexuális, a jogi, a vallásos és az egészségügyi devianciákkal szemben, tudhatjuk, hogy nem mindig volt ez így. Mikor Diane Arbus főállású fotográfussá vált, 1959-ben, sehol nem tartott még az afroamerikaiak egyenjogúsítása, a társadalom jóval ellenállóbb volt a homoszexualitással kapcsolatban és a testi devianciák csak a cirkuszokban számítottak természetesnek. Ekkor színre lépett egy férjes asszony, aki a kor szellemén túllépve meglátta az individuumot, az emberséget a sok esetben groteszk külső mögött. Szürreális fotóit akkor még nem koronázta számottevő siker, napjainkra azonban jócskán nőtt népszerűsége. Mi bizonyíthatná ezt jobban egy hollywood-i filmnél Nicole Kidman és Robert Downey Jr. főszereplésével? Bár A Szépség és a szőr: Diane Arbus képzeletbeli portréja című film nem kifejezetten életrajzi film, Arbus művészetének természetét megérthetjük belőle. Munkássága sokakat megihletett: Stanley Kubrick például az ikerlányokról készült fotó alapján (lentebb látható) vette bele a Ragyogás című filmbe az ikerpár ötletét.

"A fénykép egy titokról készült titok. Minél többet mutat, annál kevesebbet árul el."

- Diane Arbus

Érdemes megfigyelni Lugosi akcentusát... Nagyon élvezetes! :)

Jeanloup Sieff-ről van szó. Egy egetrengetően izgalmas divatfotósról. Az 1960-as években olyan lapoknak dolgozott, mint az Esquire, Glamour, Vogue, Harper's Bazaar... A divatfotókon kívül a korszak számos hírességéről készíthetett portrét. Többek között Alfred Hitchcock-ról, Jane Birkin-ről, Yves Saint-Laurent-ról stb. Mindezek mellett nagy tisztelője a női testnek, kifejezetten a fenéknek. Beszéljenek csak magukért a képek:

118 éve éppen ezen a napon mutatták be Pjotr Iljics Csajkovszkij utolsó balettjét és egyben utolsó színpadi művét, a Diótörőt. A történet alapjául E. T. A. Hoffmann A diótörő és az egérkirály című meséje szolgált. Ősbemutatója a szentpétervári Marinszkij színházban került sor 1892. december 18-án. Magyarországon először a Magyar Állami Operaházban mutatták be 1927. december 21-én.