Ha megkérdezek valakit, hogy mi jut eszébe Japánról, előkelő helyen végez a gésa szó a Fuji-hegy, a rakétavonat, a szusi, a szaké és Tokió mellett. A szórakoztatás, kimonó és prostitúció szavakkal – a nyugati világ tudásával - szépen körül is írják Japán kulturális örökségének egyik fontos hordozóját. Ez a kisarkított, mellesleg pontatlan meghatározás az egész Nyugatra jellemző. Ám ha vesszük a fáradságot, akkor egy olyan rejtett és titokzatos világ tárul elénk, melyben eltűnnek a modern világ hatásai és felelevenednek a múlt tradíciói, az elfeledett szokások, melyek egyedülállóan sokszínűvé varázsolják a Japán kultúrát.
Kyotó, a történelmi főváros több mint ezer évig birtokolhatta ezt a címet, mígnem a Meidzsi-restauráció idején, 1868-ban Tokió vette át a szerepet. A szigorú szabályok, szokások és a régi idők gyakorlatának megtartásával azonban kulturális szerepe nem csökkent. Világszerte és Japán városaiban a kívülállók gésának hívják azokat a nőket, akik a férfiakat szórakoztatják. Kyotóban azonban – ahol a legszigorúbb képzést kapják – maiko-nak és geiko-nak hívják őket (a maiko tanoncgésa). Kyotóban 6 hanamachi – hagyományos vigalmi negyed – található: Gion-Kobu, Gion-Higashi, Pontocho, Kamisichiken, Mijagavacho és Simabara. Simabara, bár Japán legrégebbi, hivatalosan engedélyezett szórakoztató negyede – már nem működik. Az öt működő hanamachit Gokagai-nak, „öt hanamachinak” hívják. A legnagyobb hanamachi Gion, melynek aranykora a XIX. század első fele volt, ekkor körülbelül 700 teaház (ochaja) működött és több mint háromezer geiko és maiko dolgozott itt. Világkora egészen az első világháborúig tartott. 1886-ban kettéosztották: Gion Kobura és Gion Ocubura, melynek ma Gion Higashi a neve. Pontocho Gion Kobu után a második legnagyobb, míg Kamisichiken a legrégebbi most is működő hanamachi.
