1944 szeptemberére már mindenki tisztában lehetett azzal, hogy a háború elveszett, de mindenki bizakodott abban, hogy a front nem fogja elérni a fővárost. Magyarország erődvonalai között Budapest kulcsfontosságú helyet foglalt el. Hamarosan bizonyossá vált, hogy a szovjet hadsereg eléri Budapestet és a magyar főváros ostromlott erőddé változik. A románok augusztusban átálltak a szövetségesek oldalára, ez pedig jócskán meggyorsította a szovjet hadsereg haladási sebességét. A magyar főváros ostroma 68 évvel ezelőtt, 1945. február 13-án ért véget.
A propaganda teljes erőbedobással hirdette a város minden áron történő megvédését. A nyári és kora őszi hónapokban a nyilas vezetők még tervezték a város evakuálását, azonban szállítókapacitás szűkössége miatt egyre csak halasztották. Később pedig a gyors szovjet előrenyomulás tette reménytelenné a lakosság elszállítását.
A nyilas vezetők álláspontjának formálódásában a német nyomásnak nem kevés szerepe volt. Hitler hallani sem akart arról, hogy a védők feladják a várost és kitörjenek, november 23-án pedig erőddé nyilvánította a fővárost (Festung Budapest). A Führer nem kockáztathatta meg, hogy elveszíti az Alpesi Erőd (Alpenfestung) hadműveleti előterét, másfelől a magyarországi szénhidrogén-mezők birtoklása a háború folytatása szempontjából létfontosságúvá vált. Ráadásul az sem volt elhanyagolható, hogy Magyarország elvesztésével a német szövetségesek száma tovább csökkent volna, melyet Hitler nem engedhetett meg magának. Beregfy Károly honvédelmi miniszter vitéz Hindy Ivánt nevezte ki Budapest teljhatalmú katonai biztosává, azonban a tábornoknak nem nyílt lehetősége a hadműveletek irányítására, csupán a fegyelmi, utánpótlási és ellátási kérdésekre terjedt ki a hatásköre. A német hadsereg teljes mértékben átvette az irányítást a város védelmét illetően és komolyan is vették azt. Szeptember 22-én Guderian elrendelte egy erődvonalrendszer kiépítését. Ez három fő védővonalból állt: a Karola-vonal az Északi-középhegység déli peremén húzódott, a Margit-vonal Buda és a Balaton, illetve a Balaton és a Dráva között. Az Attila-vonal a főváros pesti oldalát vette körül.
Októberben a Tiszántúlon folytak harcok, hamarosan azonban a német támadások is érzékeltették hatásukat: bizonyos helységek akár többször is gazdát cseréltek. Sztálin október 28-án adta ki a parancsot a főváros lehető leggyorsabb elfoglalására a Malinovszkij marsall vezette 2. Ukrán Frontnak. A szovjet vezetés nem tervezett ostromot, úgy gondolták, hogy egy villámháború-szerű támadással különösebb veszteségek nélkül sikerül majd a város elfoglalása. Sztálin ezzel a lépéssel szerette volna elérni Magyarország kapitulációját. Bár a szövetséges győzelemhez kétség sem férhetett, a várost védő magyar és német csapatokat csak nagy veszteséggel és egy rettenetes ostrommal tudta csak térdre kényszeríteni a Vörös Hadsereg.
„…igyekszünk gyorsan kijutni a hitleri Németország határaihoz… ehhez előzőleg, szét kell vernünk a magyar területen lévő ellenséget, Magyarországhoz fűződik fő érdekünk.”
Sztálin, 1944 októberében
A szövetséges csapatok már november elején eljutottak Budapest elővárosaihoz (Attila-vonal), azonban a támadás itt megakadt az erős védőállásokon. A szovjet vezetés terve, minszerint menetből foglalják el a várost, ekkor dőlt meg. November 11-én újabb kísérlettel próbálkozott a 2. Ukrán Front. A kézzel fogható sikerre azonban december elejéig kellett várni. December 5-én a 2. Ukrán Front észak-kelet felől indított újabb rohamot, míg a 3. Ukrán Front (Tolbuhin marsall vezetésével) délről támadta a várost. Szentestére sikerült bekeríteniük a várost, majd egy egyhetes elszánt harcot követően behatoltak Pestre.
"Az ostrom Újévkor kezdődött a téli égből jövő rettenetes zajjal. Fedélzeti géppuskasorozatok. Dobhártyaszaggató sivításuk egyre erősödött. A kibírhatatlan feszültség az utolsó sorozatig egyre fokozódott, majd rettenetes csend volt, egészen a következő ritmikusan ismétlődő halálos révületig. Hirtelen úgy éreztük, hogy dől a ház, de nem a miénk volt, hanem a szemközti épület legfölső emelete. A kettévágott szoba üresen tátongott az utca felé, mint egy színházi díszlet. A pianínón elfeledett melódiák."
Karinthy Ferenc, Aranykor című regényéből
A szovjet hadsereg tüzérsége utcáról utcára, házról házra rombolta le a várost. A mindennapi élet képe a fővárosban teljesen új értelmet nyert. Novemberben megkezdődött a kormányszervek kimenekítése a fővárosból. A bombázásokon, az élelmiszer- és ivóvízhiányon kívül a lakosságnak (különösen a zsidó lakosságnak) még a nyilas terrort is el kellett viselnie. A szörnyű időszaknak több, mint 100 ezer halálos áldozata volt: sokakat a gettóban (a budapesti gettót 1944. novemberében hozták létre, érdeklődők erre), sőt az utcán gyilkoltak meg, és a Duna partra is gyakran vittek csoportokat, akiket aztán belelőttek a folyóba. A Nemzetközi Vöröskereszt, illetve a svéd és a svájci nagykövetségek is tették dolgukat: hozzávetőlegesen 144 ezer embert mentettek ki a földi pokolból. Mindenképpen meg kell említeni Raoul Wallenberg hivatalnok nevét, aki minden erejét beleadva igyekezett minél több embernek megadni az élet reményét. Wallenberg máig sem tisztázott körülmények között hunyt el a KGB börtönében.
Szovjet adatok szerint az ostromlók létszáma január 1-jén 66 900 fő volt (a három pesti hadtestre vonatkozólag), ehhez hozzáadva azonban a 2 budai hadtestet, a két lövészhadosztályt, egy harckocsi- és hat nehéztüzérdandárt stb., akkor több mint 150 000-es létszám jön kit. Ezzel szemben a védők száma a Dél Hadseregcsoport december 30-i jelentése szerint 95 ezer fő volt (ebből 45 ezer német). A szovjet vezérkarnak 188 ezres védőszámot jelentettek. /Magyarország a XX. században, szerk.: Kollega Tarsoly István. Babits Kiadó, Szekszárd,/
Szovjet alakulatok menetelnek az Üllői úton (1945.02.02.)
A védők ellátására két lehetőség kínálkozott: az első, az uszályok Dunán való leúsztatása kevésbé volt sikeres, mivel többségük aknára úszott, vagy elsüllyesztették. A másik módszer pedig a légihíd kiépítése volt. December 29-én állították fel a Budapesti Légiellátó Csoportot. A csoport február 10-ig tudta folytatni küldetését, addigra az összes korábban meglévő és kiépített repülőtér szovjet kézre jutott. A leghatékonyabb módszer az volt, hogy ejtőernyőkkel dobáltak le tartályokat, azonban a teljes szükségletet még így is csak töredékében tudták fedezni.
Vérmező - Szükségrepülőtér
Magyar tüzérség
1945. január 7-én a Vörös hadsereg csapatai elérték a Hungária és a Könyves Kálmán körutat. Ettől kezdve azonban még egy hétnek kellett eltelnie ahhoz, hogy végül eljussanak a néhány kilométerre lévő városközpontig. A III. páncéloshadtest támogatására Hitler a helyszínre rendelte a Varsótól északra harcoló IV. SS-páncéloshadtestet. Január végére a IV. páncéloshadtest már alig 25 kilométerre van a német védelem hátvédjétől, de ekkora az ostrom sorsa már megpecsételődött. A németek január 15-én kezdték meg a tárgyalásokat a fegyverletételről, három nap múlva pedig már a vörös zászló lobogott a Parlamenten.
Budán viszont a német ellenállás még tartott: központjuk a várnegyed volt. Február 11-én este 8 órakor a német védők megkísérelték a kitörést északnyugati irányban. A védők létszáma ekkor körülbelül 24 ezer német és 20 ezer magyar katonából állt. Nagyjából 10 ezer katona jutott át a szovjet gyűrűn, ebből azonban körülbelül 1 000 főnek sikerült saját csapatokhoz kerülnie. A többiek egy részét elfogták, hazamentek és/vagy bujkáltak. A szovjet tüzérség 8 óra körül vette tűz alá a várat és az onnan elvezető utakat. Ebből valószínűsíthető, hogy valamilyen forrásból tudomást szereztek a védők kitörési szándékáról. Február 12-én a védők maradéka is kapitulált, 13-án pedig a német ellenállás utolsó pontjain is letették a fegyvert.
Német és magyar katona a Budai várban, 1944. október 20. Háttérben a Tigris–II. harckocsi
Budapest ostroma 108 napig tartott (Sztálingrád és Leningrád ostroma után a harmadik leghosszabb ideig), melyből 50 napot teljesen körülzárva harcoltak végig a védők. A polgári lakosság 25 ezer tagja meghalt, 52 ezren pedig megsebesültek. A harcok következtében a főváros közel 40 ezer épületének 27 százaléka megsemmisült, vagy súlyosan megrongálódott. Több mint 32 ezer lakás pusztult el vagy vált lakhatatlanná. Kiégett a pesti Vigadó, a királyi vár, súlyosan megsérült az Operaház, a Zeneakadémia és a Nemzeti Színház. A védelem során a németek felrobbantották az összes Duna-hidat. A fasiszta és nyilas uralomnak vége szakadt, de megkezdődött a megszállás.
Az utolsó 100 komment: