Interjúalanyaim java már többéves tapasztalattal a birtokában osztotta meg velem az élményeit, vagy éppen munkája okán került közel a témához. Nóra elsősorban anyagi okokból költözött ki Brémába, jelenleg két munkahelyen dolgozik, és emellett még egyetemre is jár. Peti és Rita, két kedves ismerősöm, először csak a szakmai gyakorlatot szerette volna Németországban letölteni, majd a kettősdiploma-program keltette fel az érdeklődésüket, így végül két évet töltöttek Braunschweigben.
„Én nagyon örülök, hogy kimehettem. Most például csak ennek köszönhetem, hogy itthon munkát kaptam, hiszen tárgyalóképes német nyelvtudást várnak el tőlem, amit a kint töltött idő alatt sikerült elsajátítanom” – említi a kinti élet visszavonhatatlan előnyét Gráczol Rita.
Nyelvtudás nélkül egy tapodtat sem!
Számtalanszor hallhatjuk, hogy nyelvet tanulni igazán csak az adott országban lehetséges, azonban a magunk dolgát nehezítjük meg azzal, ha úgy vágunk bele ebbe a kalandba, hogy nem vagy csak alig-alig tudjuk megértetni magunkat az adott ország nyelvén. Nem kell messzire menni, elég arra gondolni, hogy még a boltban sem tudnánk elboldogulni, nem beszélve arról, ha esetleg bármilyen segítségre lenne szükségünk. Tehát Németországban még a szaktudást vagy felsőfokú végzettséget nem igénylő pozíciók betöltéséhez is kell egy minimális nyelvtudás – e nélkül még a felettesünkkel sem értenénk szót.
Biztosítsuk be magunkat anyagilag!
„Az élet drágább, mint otthon, de nem a boltban kapott élelmiszer és egyebek ára az, ami magas, hanem a lakás, a rezsi, illetve a szolgáltatások. Például egy normál mozijegy ára 8 euró, az éttermekben pedig 10 euró alatt szinte semmit nem lehet kapni” – osztja meg tapasztalatait Varsányi Péter.
Rendkívül fontos, hogy úgy vágjunk neki a németországi hosszabb kint tartózkodásnak, hogy legalább két hónapra elegendő pénzösszeg (megélhetési költség) álljon a rendelkezésünkre. Ez persze nagyban függ a személyes igényeinktől is. Mindenképpen bele kell kalkulálni egy pár hetes munkakeresést, plusz egy hónapot, amelyet ledolgozunk az első fizetésig, és a jóváírás időszakát. Ha valaki tud bánni a pénzzel, akkor körülbelül 800–1000 euróból már túl lehet vészelni a kezdeteket. Természetesen az lenne az ideális, ha már itthon, a meglévő kapcsolatainkon keresztül sikerülne kinti munkát találni, ez azonban egy kicsit zsákbamacskának tűnhet. Amikor már kint vagyunk, nagyon hasznos minél előbb befektetni egy kinti mobiltelefonba, sőt ha szeretnénk megkönnyíteni a saját dolgunkat, akkor legyen hozzá internet-hozzáférés és GPS is – akár életmentőnek is bizonyulhat!
„A felajánlott fizetést érdemes mindig összevetni a megélhetési költségekkel, mert akkor derül ki, hogy megéri-e költözni” – javasolja Votisky Petra, expat coach és pszichológus, a Nők külföldön elnevezésű blog szerzője.
Munkaközvetítővel vagy nélküle?
A vélemények rettentően megosztóak ezzel a kérdéssel kapcsolatban, hiszen a számos sikeresen működő cég mellett rengeteg álközvetítő is tevékenykedik. Mindenképpen figyeljünk oda, amikor közvetítőkkel kerülünk kapcsolatba! Kételkedni kell minden esetben – főleg akkor, ha előre kérnek pénzt valamiért. Hacsak nincs megbízható kapcsolatunk egy közvetítővel, és biztosak vagyunk a nyelvtudásunkban, úgy valóban jobban megéri kint munkát keresni.
Mielőtt felszállnánk a repülőre vagy a vonatra, esetleg autóval vágnánk neki a Németországba vezető útnak, feltétlenül gondoljuk át, milyen munkát szeretnénk ott végezni. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a végzettségünkkel, a képességeinkkel és tapasztalatainkkal milyen állást tudnánk betölteni, illetve talán a legfontosabb, miszerint nyelvtudásunk mennyire szab határt a szakmai tudásunknak? A németországi munkavállaláshoz szükséges iratok és a végzettségünket igazoló dokumentumok pedig legyenek kéznél, mert ezeket minden esetben kérni fogják.
„A bérek persze jobbak, mint otthon, viszont többet fizetsz lakbérre, az élelmiszereknél ez változó. Az élet itt magasabb színvonalon zajlik, viszont ugyanúgy meg kell dolgozni a pénzért, mint Magyarországon” – mondja Szabó Nóra.
Lakás, lakhatás
Ha egy mód van rá, igyekezzünk minél közelebb szállást keresni a munkahelyünkhöz, mivel egy távolabbi lakhely utazási költségei igencsak megnövelhetik a kiadásainkat. Érdemes a kaucióra is gondolni, mert ugyan nem általános tendencia, de bárhol kérhetik (ha pedig kérik, akkor a hazai általában egytől eltérően inkább 2-3 havit).
Fel kell készülni arra is, hogy kezdetben bármilyen munkát el kell vállalnunk (legyen az mosogatás vagy mozi takarítása), és nem ritka, hogy az első időben többször kell költözni is – pont a megfelelő állás keresése és megtalálása okán. Az alábbi oldalak kifejezetten a lakáskereséssel foglalkoznak, igényeinket és paramétereinket megadva pedig jócskán leszűkíthetjük a kört: http://www.wohnungsboerse.net, http://www.wohnung-jetzt.de.
Első lépésként fontos, hogy ha már van hol laknunk, akkor jelentsük is be! Az uniós polgárok három hónapig engedély nélkül tartózkodhatnak az EU más tagállamaiban (természetesen személyazonosító igazolvány vagy útlevél szükséges), annak lejártával azonban bejelentési kötelezettséget követelhetnek meg. A szükséges nyomtatványok listája általában megtalálható a települések, illetve az illetékes hivatal honlapján.
„A lakáskereséssel kapcsolatban fontos megemlíteni azt, hogy elég gyakran ellenőrzik, fizetőképes vagy-e. Tehát be kell nyújtanod több hónapra visszamenőleg az igazolást arról, mennyit keresel havonta. Ez egy kicsit ördögi kör, mert bejelentett lakcím nélkül viszont nem alkalmaznak” – hívja fel a figyelmet a kezdeti nehézségekre Szabó Nóra.
Biztosítás
A betegbiztosítás mindenkinek elengedhetetlen, azonban akik huzamosabb ideig szeretnének külföldön élni, számolniuk kell azzal, hogy az EU szabályai szerint betegbiztosításunk csak egy tagállamban lehet. Ha tehát már van biztosításod Magyarországon, akkor Németországban csakis akkor kapsz ellátást, ha valami súlyos probléma merül fel, arról már nem is beszélve, hogy ez biztosítás nélkül mekkora költséggel jár. Abban az esetben tehát, ha a terveidben egy hosszabb idejű külföldi tartózkodás szerepel, érdemes szüneteltetned a hazai (TAJ) biztosításodat, és kint kötnöd egyet. Amikor pedig munkavállalóként dolgozni kezdesz, a munkáltató köteles a társadalombiztosítási intézményekhez bejelenteni.
Utazás
A külföldön dolgozóknak, tanulóknak sokszor okoz problémát, hogyan is utazzanak haza. Érdemes megtalálni a számunkra legmegfelelőbbet, éppen ezért, mielőtt utazásra adnánk fejünket, vegyük számításba a számunka fontos szempontokat: a hazajutás költsége, gyorsasága, a kényelem stb. Ha autóval vágnánk neki, számoljunk a nem éppen olcsó benzinköltséggel és az autó műszaki állapotával, pontosabban az esetlegesen abból adódó problémákkal is.
A Németországba történő utazás egyik legolcsóbb és legkényelmesebb módja a Telekocsizás, a közös gépjárműhasználat. Az interneten számos honlap található, amelyek közül ki lehet választani a legszimpatikusabbat. Néhány példa: http://www.zivi.hu, http://www.oszkar.com, http://collectivetraffic.net.
Aki a vonatot preferálja, annak ajánlanám a vonatjegyekről és a menetrendekről átfogó tájékoztatást nyújtó honlapot: http://reiseauskunft.bahn.de.
„Kocsival körülbelül 150 euró oda-vissza (Sopronból Braunschweigbe, Csehországon keresztül), de ha többen vagytok, akkor jól ki lehet jönni – amennyiben nem nézed a kocsi amortizációját. Én autóval jártam, mert ketten voltunk; az út 8-9 órás. Sokkal kényelmesebb megoldás, de azóta volt egy gumicserém, és most lesz egy szélvédőcsere is” – említi az autóval utazás megfontolandó szempontjait Varsányi Péter.
Gyűjtsünk minél több információt!
Azok, akik szeretnek aprólékosan utánajárni mindennek, az interneten számos oldalt találhatnak, ahol a felhasználók információkat és élményeket cserélnek egymással. Ajánlatos böngészgetni egy kicsit, hiszen ki tudja, milyen kapcsolatokkal gazdagodhatunk ezen a módon. Magam is összegyűjtöttem néhány, általam hasznosnak tartott oldalt, amelyeket szeretnék megosztani veletek:
- Facebook – Magyarok Németországban (MON), olyan hasznos információkkal, mint például, hol van Münchenben magyar bolt magyar termékekkel, valamit utazási, lakhatási és társasági információk.
- Blog – Nők külföldön, ami a témában született cikkek, interjúk, beszámolók roppant tanulságos összefoglalója, ráadásul egyáltalán nem kizárólag nőknek.
- Irány Németország, ahol szinte minden hasznos információt megtalálsz, vagy még többet is. Egy bizonyos topicon belül például azokról a közvetítőcégekről is szót ejtenek, amelyek már többször megrövidítették az embereket.
- EU tájékoztató szolgálat: a tagországok fülecske alatt található a Németországról különböző hasznos információkat szolgáltató oldal.
- Német Munkaügyi Hatóság – Bundesagentur für Arbeit: további információk a munkavállalással kapcsolatban.