Az olimpia sötét oldala - Hírhedt olimpiák
Olimpiai bejegyzés-sorozatom utolsó előtti részéhez érkeztünk. Ez a rész, mint a cím is mutatja, a sportesemény sötét oldalával foglalkozik. Azzal, hogy a mára hatalmas méreteket öltő eseménynek milyen negatív vonzatai alakultak ki pont az egyre nagyobb közérdeklődés miatt. Illetve szó lesz még azokról a nyári játékokról, melyek során történt valami, ami elhomályosította az olimpiák azon alapcélját, hogy a nemzetek közötti barátságot erősítse.
Az 1896-os első újkori olimpiát követő néhány olimpiád során már szembesülnie kellett a szervezőknek és a NOB-nak az egyre terebélyesedő érdeklődéssel és népszerűséggel, melyet a sportesemény kiváltott. Egyre nőtt azon országok száma, akik részvételi igényüket jelezték az sportesemény legfőbb szervezete felé. A híradástechnika fejlődése pedig világszerte mindenkihez eljuttatta a sportjátékokat. Előbb a rádióban, majd a televízióban vált a leginkább várt és leginkább hallgatott/nézett sporteseménnyé.
Ezzel párhuzamosan az olimpiák gazdasági szerepe is egyre nőtt. 1912-től kezdődően már mind az öt földrész képviselteti magát több-kevesebb résztvevő országgal. A gazdasági tényező megjelenésével mind a politikai, mind a gazdasági szektor beavatkozási szándékai tapasztalhatóvá váltak. Ez bizonyos esetekben a nemzeti propagandát szolgálta (mint az 1936-os berlini olimpián), bizonyos esetben a korrupció megjelenését eredményezte (gondoljunk csak az 1998-as NOB-botrányra), esetenként pedig kitűnő célpontjává vált a szélsőséges szervezeteknek és a terrorizmusnak (1972-es müncheni olimpia, vagy az 1996-os atlantai pokolgépes robbantás, mely során két ember vesztette életét).
1931-ben a NOB bizottságsa Berlinnek ítélte oda a következő nyári olimpia megrendezésének jogát (ezt a hitleri hatalomátvétel után megpróbálták visszavonni). A nemzetiszocialista párt az 1932-es év során többször is felszólalt az olimpia megszervezése ellen azzal az indokkal, hogy az esemény rengeteg "alsóbbrendű" személyt fog a Birodalomba vonzani. A párt hatalomra lépésével azonban egyre inkább kikristályosodott előttük az a rengeteg előny, mely egy ilyen sportesemény megrendezésével jár. Felfüggesztették (legalábbis mérsékelték) a nürnbergi faji törvények betartását, illetve természetesen igyekeztek titokban tartani a háborús készültséget.
Az olimpián csupán két európai ország, a Szovjetunió (Hitler nem hívta meg), valamint Spanyolország (a versenyzők a polgárháború miatt a versenyek kezdete előtt utaztak haza) nem képviseltette magát. Az olimpia érdekessége, hogy első alkalommal szerepelt a kézi- és a kosárlabda, valamint a kajak-kenu, a Magyar Rádió első alkalommal tudósított nyári olimpiai játékokról és itt először kísérleti televízióadást az eseményről.
A sportjátékok legnagyobb csillaga Jesse Owens volt. A 23 éves színes bőrű atléta négy aranyérmet szerzett, a két sprintszámban (100 és 200 méteres síkfutás), a 4x100 méteres váltóban és távolugrásban. A führer nem volt hajlandó gratulálni Owensnek...
Az sportjátékok előtt és alatt is teljes erővel forogtak a nemzetiszocialista propagandagépezet kerekei. A nyitóünnepségen pedig a legtöbb résztvevő ország képviselői karlendítéssel üdvözölték Hitlert. A berlini olimpiát követően 12 év telt, míg a harcmezők helyett ismét a sportpályán mérték össze erejüket a legjobbak és amíg a fegyverek zaja helyett ismét a szurkolók biztatását lehetett hallani.
A következő, ráadásul minket is érintő baljós eseményt, mely az olimpiák újkori története során megtörtént, melbourne-i vérfürdőként emlegetik.
1956. december 6-án a sporttörténelemben egyedülálló esemény történt a melbourne-i olimpián: a két nemzet, melynek válogatottjai összemérték erejüket a medencében, harcban állt egymással. A mérkőzés egy hónappal a forradalom leverése után zajlott, így rendkívül fontos és örömteli esemény volt, hogy a magyar vízilabda-válogatott az elődöntőben 4:0-ra legyőzte a szovjet csapatot. Az indulatok és a feszültség végig tapintható volt, a meccs végén pedig Zádor Ervin megsebesült a fején, a medence vizét a sportoló vére vörösre festette. A rendkívüli mérkőzés híre és az arról készült fotók bejárták a világsajtót.
Az olimpiai magyar vízilabda-válogatott a következőkből állt: Bolvári Antal, Boros Ottó,Gyarmati Dezső, Hevesi István, Jeney László, Kanizsa Tivadar, Kárpáti György, Markovits Kálmán, Mayer Mihály, Szívós István és Zádor Ervin, a csapat legfiatalabb tagja. A kapitány: Rajki Béla.
A kétfontos jegyeket 30-40 fonttért is megvették, és a hatezer férőhelyes nézőtérre nyolcezren zsúfolódtak be. A tömeg (nemzetiségtől függetlenül) kezdettől tüntetően a magyar csapatot biztatta, és a szovjetek minden labdaérintését hatalmas füttyszó kísérte.
Innentől pedig már csak pszichológia. Csak várni kellett, hogy a szovjet csapatnál mikor és kinél szakad el az a bizonyos cérna. A mérkőzés vége előtt a feszültség utat tört magának: Valentyin Prokopov könyökkel teljes erejű víz alatti ütést mért ellenfelére, de az épp mögé érkező Zádor Ervin arcát találta el, akinek a bőre felrepedt a szeme alatt. Zádor a medencéből kimászva vérző fejjel a tribün előtt sétált el. Több se kellett.
Az extázisban lévő szurkolók között ekkor pillanatok alatt elszabadultak a Szovjetunió elleni indulatok. Rengetegen vetették át magukat a korláton, akadt, aki a magyaroknak osztott tanácsot, egyesek pedig a szovjetekre akartak támadni. A találkozó befejezése lehetetlenné vált, a mérkőzést nem egészen egy perccel a hivatalos befejezés előtt magyar győzelemmel lefújta a bíró. A szovjet játékosokat a rendőrök az uszodából kimenekítették, a tömeg pedig ünnepelte a magyarokat. A nézők és a média szimpátiáját egyaránt magukénak tudható magyarok egyfajta „revansot” vettek a szovjetektől ezzel a győzelemmel.
Az olimpiák történetének legszomorúbb eseménye maradt utolsónak: a müncheni mészárlás. Az 1972. szeptember 5-én Münchenben, az olimpiai játékok alatt palesztin terroristák túszul ejtették és meggyilkolták az izraeli küldöttség 11 tagját (sportolókat és edzőket). A Fekete Szeptember elnevezésű terrorszervezet akciója során életét vesztette még 5 terrorista és egy rendőr is. Két sportoló már a túszejtés során életét vesztette, a többiek pedig a kudarcba fulladt hatósági szabadítási kísérlet során hunytak el.
A német hatóságok teljesen felkészületlenek voltak egy hasonló atrocitásra, ezt pedig külön súlyosbította, hogy a legutóbbi, német náci olimpiához képest egy teljesen más képet kívántak a világ felé tükrözni. Ez pedig a megfelelő védelem kárára vált.
Azon a bizonyos napon hajnali 4 óra 10 perckor a palesztin terrorszervezet nyolc tagja átmászott az olimpiai falu kerítésén, és behatolt a izraeli olimpiacsapat szállására. A terroristák először reggel 9 óráig adtak határidőt: 232 izraeli börtönben lévő palesztin fogoly, a német Andreas Baader és Ulrike Meinhof, illetve a japán Kozo Okamoto terroristák szabadon bocsátását is. Az izraeli egyértelműen visszautasította a tárgyalásokat. A terroristák negyedórával az első ultimátum lejárta előtt három órával (déli 12 óráig), majd 17 óráig meghosszabbították azt. Az elkövetők ezt követően kijelentették, hogy túszaikkal együtt Kairóba kívánnak távozni. A németek hatóság a repülőtéren kívánt lecsapni a terroristákra. A helyszínen az érkezőket csupán öt teljesen felkészületlen és képzetlen lövész várta mindenféle védőfelszerelés nélkül, a nyolc túszejtővel szemben.
A lövöldözés körülbelül 23 órakor, akkor kezdődött, amikor két terrorista az elmenekülésükhöz kapott repülőgépet megvizsgálta, és azt személyzet nélkül találta. Az első sortűz során csak egy terroristát találtak el, aki éppen visszatérőben volt a repülőgéptől. Társa a sebesültet hátrahagyva, visszament a többiekhez. A harc mintegy 45 percen keresztül tartott: a Münchenből hívott páncélozott rendőri járművek megérkeztéig. Mikor a terroristák érezték, hogy nincs esélyük, kézigránátot dobtak a túszok közé, majd Kalasnyikov-lövésekkel biztosítják a kilenc izraeli sportoló (és egy német rendőr) halálát.
A mentőakció során alapvető és végzetes hibákat követtek el. A televízió például élőben közvetített a helyszínről, felvéve a háztetők tetején megbúvó mesterlövészeket, akiket így a terroristák is láthattak. A páncélozott járművekből álló erősítés a repülőtér felé tartva forgalmi dugóba keveredett, a fegyelmezett sofőr pedig nem vállalta a közlekedési szabályok felsőbb parancs nélküli áthágását...
A lövöldözés során a nyolc túszejtő közül öttel végeznek, hármat pedig elfogtak, majd a német hatóságok elengedték őket. A három túlélő közül kettővel - valószínűleg - a Moszad és a hadsereg közös egysége, egy sayeret és a titkosszolgálat kommandója végzett a mészárlást követő hajtóvadászat során.
Folytatás következik!
