Vigaszdíj. Találó szó a lehetőségre, melyet Trianon után kapott Sopron városa és néhány szomszédos község. A velencei jegyzőkönyv értelmében 1921. december 14-e és 16-a között ugyanis ezeknek a helységeknek megadatott a lehetőség, hogy egy népszavazás keretében sorsukról és hovatartozásukról dönthessenek.  Név szerint: Ágfalva, Balf, Fertőboz, Fertőrákos, Harka, Kópháza, Nagycenk, Sopron és Sopronbánfalva. A népszavazás révén bekövetkező revízió bizonyult az egyetlennek, melyet a nagyhatalmak is elismertek. Az 1922. évi XXIX., "A soproni népszavazás emlékének törvénybe iktatásáról" szóló törvényben pedig az országgyűlés a Civitas Fidelissima, azaz a Leghűségesebb város címmel jutalmazta Sopront. Ezt követően alakították ki a Tűztorony déli részén a Hűségkaput.

Előzmények

A két világháború közötti időszakban fokozatosan hódított teret magának a zsidóellenesség. Az 1918-1919-es forradalmak után uralkodott el igazán a szélsőjobboldali szellemiség az egész társadalmi berendezkedésen és a politikai légkörön, az úgynevezett zsidótörvények pedig fokozatosan kiszorították a zsidó lakosságot a politikai, kulturális, gazdasági és társadalmi életből.

Pawel Kuczynksi lengyel grafikust illetően a legelszántabb próbálkozásom ellenére sem sikerült sok információhoz jutnom. Hivatalos honlapját átböngészve (www.pawelkuczynski.com) is csak annyit lehet megtudni, hogy 1976-ban született a lengyelországi Szczecin-ben és a poznani Képzőművészeti Akadémián végezte el tanulmányait. Szatírikus illusztrációk készítésével 2004 óta foglalkozik, azóta 92 díjjal és kitüntetéssel ismerték el a művész tehetségét. Alkotásai egytől egyig határtalan fantáziáról és asszociációs képességről tesznek tanúbizonyságot. Irdatlan mértékű iróniával szemléli korunk gazdasági, természeti, társadalmi és politikai viszonyait, a szemléleten túl pedig néhány esetben már-már sértő őszinteséggel alkotja képeit. Kuczynski munkáit szatírikus látásmódja teszi unikummá, ötletes és ironikus ábrázolásmódja pedig különösen könnyűvé teszi a képek mondanivalójának befogadását. Most pedig álmélkodjatok és elmélkedjetek: 

Napjainkban egyre nagyobb divat lett hazánkban is a Halloween-i őrület. A gyerekek élvezettel öltenek boszorkány vagy szellem jelmezeket, a fiatalok pedig beöltözős bulikkal tisztelegnek az ünnepnap előtt. A tökfaragás pedig külön élvezetet jelent az arra vállalkozók számára. De tudjuk-e, hogy honnan is ered ez a kreatív és kicsit sötét ünnep? Egy biztos: bár Amerikában van talán a legnagyobb és legsokszínűbb tradíciója, mégsem nekik köszönhetjük a Halloween-i mítoszokat.

Festék: színező anyag; olyan anyag, amelyet (magában vagy felhígítva) rákenhetünk valaminek a felületére, és így azt más színűvé tehetjük. 

K. Álmos festő. 39 éves, kétszeresen elvált, négygyermekes apuka. Mindig is tudta, hogy az igazán neki való munkát választotta. Ha valamihez igazán értett, az a színek kikeverése és a falak hibáinak elfedése volt.  Tudta hogyan kell tartósan átfesteni valamit, de szerette azt érezni, hogy ezt bármikor újra megteheti. Ha úgy hozná a kedve, hetente választhatna más és más színeket. Ó, milyen csodálatosak is a világ színei!

Édesapja hétéves korában lépett ki az életükből. Édesanyja korábbi életvidámsága kifakult. K. Álmoska pedig látta, hogyan változik át sokszínű életük egyhangú időmúlássá. Anyja a sötétségbe menekült, ő abba, hogy egy igazán boldog jövőt képzelt el magának. Nem is egyet, hiszen ez a szép a fantázia szabad felhasználásában.

Amennyire vissza tud emlékezni, szülei állandóan veszekedtek. Ha a sírástól könnyes szemű kisfiú megkérdezte, hogy miért kiabálnak és veszekednek egymással, a válasz mindig ugyanaz volt:

-          - Kisfiam, mi csak összevitatkoztunk egy kis apróságon.

Egy ilyen kis apró vita után édesapja összepakolta legszükségesebb holmijait, felvette kalapját, egy utolsó pillantást vetett fiára és örökre kilépett családi fészkének ajtaján. Sosem látták egymást többé. Apja utolsó kézjegyét – anyja szeme alól – a kis Álmos fedte el egy kis alapozóval. Anyja másnap mosolyogva mesélte a szomszédos szatócsüzletben, hogy a gyerekek sosem vigyáznak eléggé, ha labdával játszanak. Álmos ettől kezdve tökéletesen tisztában volt a festék és az elfedés jelentésével. És tudatosan, vagy tudattalanul, de ezek után egészen addig a bizonyos napig előszeretettel alkalmazta élete nem kívánatos részleteinek átírására.

A kérdéses napon K. Álmos felébredt és azon kapta magát, hogy szeméből patakzanak a könnyek. Bizonyosan csak egy rossz álom volt.

A gyermekeire gondolt. Arra, hogy jó néhány éve még csak nem is látta őket. Ha esetleg a szomszédok kérdeztek felőlük, káprázatos meséket talált ki fantasztikus tehetségükről, vidám időtöltéseikről és a családi idillről. Most úgy érezte, az egész világát odaadná azért, ha láthatta volna az óvodai farsangokat, iskolai előadásokat vagy megtaníthatta volna őket arra, hogyan kell jónak lenni.

Első feleségére gondolt, aki valószínűleg nem hagyta volna el, ha kapcsolatukat nem mesékből építi fel. Most arra gondolt, bárcsak értékelte volna jóságát és nem menekült volna egy idealizált világba.

Aztán második feleségére, gyermekei anyjára gondolt. Ő azután hagyta el Álmost, hogy megelégelte,  férje nem apaként és férjként viselkedik, hanem egy különösen erős fantáziával rendelkező Pán Péterként, aki sosem akar felnőni és a földön járni. Most azt gondolta, hogy ez lehetett volna életének az a szakasza, amikor révbe ér. De ő eltévedt.

Édesapjára gondolt. Arra, hogy Fekete Guszti bácsinak annak idején miért kellett elbocsátania apját mészárosi munkájából és ezzel káoszt teremtenie egy család életében. Most az járt a fejében, hogy ha nem így történik, a gyermekeit valószínűleg minden hétvégén elvitte volna a nagyszülőkhöz és nagy, boldog családként ülhették volna körbe az ebédlőasztalt.

Édesanyjára is gondolt, aki úgy fejezte be életét ezen a világon, hogy fiának bizonygatta: minden rendben lesz egyszer. Most pedig azt gondolta, hogy túl édes álmokba ringatta magát édesanyja. De legalább reményekkel telve búcsúzott a világtól.

Végezetül pedig magára gondolt K. Álmos. Szokásaira, melyek egész életében nem változtak; életére, mely olyan gyorsan elment mellette, hogy nem is volt ideje kiélvezni a pillanatokat, mikor boldog lehetett volna. Most pedig tudta, hogy családjánál csak önmagát ismeri kevésbé.

Majd arra az elhatározásra jutott – és ettől egészen felderült –, hogy átfesti kicsi lakását. Gondosan átöltözött, megreggelizett és munkaeszközeit magához vette. A fehér festéket választotta. Valahogy kézenfekvőnek tűnt, reménnyel töltötte el... Az újrakezdés reményével. A létra mellett, arcára dermedt mosollyal találtak rá a rendőrök két nappal később.

Kissé késve sikerült megalkotni élménybeszámolómat a leghűségesebb városban tartott fesztiválról. Részemről talán az év leginkább várt bulijának tartható, rengeteg régi vagy nem olyan régi ismerőssel és az imádott soproni környezettel. Ám a 19. soproni Volt fesztivál több szempontból is különlegesnek számít. A rendezvényen búcsúztattuk el az Európai Unió tanácsának magyar elnökségét, megismerkedhetett a  soproni közönség is a fesztiválkártyás rendszerrel és a korábbiakban megszokott infrastruktúra is formálódott. 

 Mikor James Paul McCartney 1942. június 18-án megszületett,  szerencsésebbnek érezhette magát az átlagnál. A háború kellős közepén kórházban, nyugodt körülmények között érkezett meg világunkba. Édesapjának hála (aki egy tánczenekar vezetője volt) már gyermekkorában közel került a zenéhez, sőt apja támogatta is Pault abban a szándékában, hogy zenész legyen.

 Szépen lassan a 3D átveszi az uralmat a film világában. Hamarosan otthonunkban is tudunk majd háromdimenziós filmeket nézni. De utazzunk vissza az időben és nézzük meg, milyen eszközök előzték meg a film születését a XIX. században. A legelső filmnek a Roundhayi kerti jelenetet tartják (1888):

 A vasfüggöny mögé - bár jelentős késéssel, de elértek a beat hullámai. Lássuk hogyan is buliztak 1967-ben Magyarországon a fiatalok:

  A zenekultúra valószínűleg legbabonásabb száma címet a 27 érdemelte ki. Nem is ok nélkül. Brian Jones, Janis Joplin, Jimi Hendrix, Jim Morrison, Kurt Cobain, Robert Johnson... Néhány név a sok közül, akik életük 27. évében hunytak el (a kissé morbid "Club 27" jelzőt is gyakran használják a tragikus egybeesésre). A legtöbben drogtúladagolás és öngyilkosság következtében, sokak halálának körülményei pedig máig nem tisztázódtak. 

 Utólag értesültem erről a nagyszerű pályázatról (Doodle 4 Google Nekem Magyarország...), mely során diákok hozhatták létre saját google logó rajzukat abban a témakörben, hogy mit is jelent Nekik Magyarország. A pályázókat 4 korcsoportban helyezték el és közel 20000 diák vette a fáradságot, hogy elkészítse munkáját. A beküldött logók közül a zsűri kategóriánként 15-15 rajzot választott ki, melyek felkerültek a pályázat honlapjára is (a képeket itt lehet megtekinteni). Általános tendenciaként jelennek meg a rajzokon a nemzeti színek, a virágszimbolika, a hortobágyi Kilenclyukú híd, a busójárás, de gyakran találkozni a logókon puli kutyával is.

Generációm tagjai és az internet már-már élettársi viszonyt tartanak fent.  Vele kelünk, teszünk-veszünk, fekszünk... Miért is van ez így? A világhálóban az a szép, hogy határtalan - egy neverending story. Kedvünk és érdeklődésünk tárgya szerint tetszőleges útvonalat járhatunk be rajta és sosem érünk az út végére. Legalábbis a lehetőség előttünk áll. A legtöbben azonban nincsenek tudatában ennek előnyeivel és csak minimális szinten használják ki őket. Pedig egy kis fantázia igénybevételével elrugaszkodhatnának a közösségi hálóktól, videó- és képmegosztó oldalaktól és akkor feltárulna előttük a tudás megannyi formája egy határtalan rengeteg képében.

A megannyi lehetőséget, melyet a www elénk tár lehetetlenség kiaknázni. Napokig, hetekig és ki tudja még mennyi ideig szörfölhetnénk a virtuális világban anélkül, hogy visszatérnénk kezdőpontunkhoz. A linkeket követve merjük elengedni fantáziánkat és szélesíteni tudáskörünket, ne ragadjunk le néhány megszokott és bevált weblapnál.

 Sokáig tartó hezitálás után úgy döntöttem, hogy létrehozom életem legelső blogját. Jobban mondva az első olyan blogomat, melyben eljutottam az első bejegyzésig. Eddig ugyanis a félelem visszatartott. A félelem attól, hogy tudásom nem elegendő ahhoz, hogy az elvárásaimnak megfelelő virtuális naplót hozzak létre és kezeljek. A döntés azonban megszületett, hála a Médiaelmélet című vizsgámra való felkészülésnek. A hipertext és a hipermédia világában való barangolás juttatott el ismét az önkifejezés ezen módjához. Célom pedig, hogy gondolataimat, élményeimet és vágyaimat kifejezhessem és időtállóvá tehessem. Most pedig megvalósítom magam. :)