A kalózkodás a 21. században - több szempontból is - komoly problémát jelent, történelme azonban sokkal régebbi és érdekesebb, mint azt sokan gondolnák. A tengeri kalózkodás becslések szerint ma éves szinten közel 15 milliárd dollár veszteséget okoz és elsősorban a Csendes-óceán és az Indiai-óceán bizonyos vizein okoz jelentős nehézséget (különösképpen Szomália partjainál, a Maraka-szorosban, illetve Szingapúr környékén. Az a kép, amelyet azonban a közismert könyvek és filmek mutatnak be a tengeri rablókról, korántsem olyan pontos. A szemét fekete kendővel bekötő, falábú, kampókezű, papagájos kalóz csak nyomokban tartalmazza a történelmi kalóz jellemzőit. A kalózkodás történetének feltérképezéséhez pedig vissza kell mennünk egészen a hajózás történetének kezdetéig.
A kalózkodás voltaképpen a tengeren, vagy a part mentén elkövetett szervezett rablást jelenti, mely persze gyakran egészült ki erőszakkal és gyilkossággal. A kalóz első számú célja azonban minden esetben a haszonszerzés, melyet sok esetben állami megbízással végeztek politikai és/vagy hadi céllal.
A kalózkodás legkorábbi feljegyzései a tengeri népek támadásairól szólnak az i. e. 13. században, az égei civilizáció és a Földközi-tenger más népei ellen. Az i. e. 1. századra pedig kalózállamok sora alakult meg Anatólia partjain, melyek a Római birodalom kereskedelmére is komoly fenyegetést jelentettek. A kilikiai kalózok i. e. 75-ben az égei-tengeren utazó Julius Caesart is foglyul ejtették, majd jelentős összegért cserébe voltak csak hajlandóak elengedni őt. Később Caesar sikeresen felszámoltatta a kalózkodást a térségben. A 3. században a gót kalózok hadjáratai okoztak nagy gondot a Fekete-tenger és a Márvány-tenger partvidékén, majd később az Égei-tengeren is. A középkor legrettegettebb kalózai pedig a vikingek voltak, akik azonban gyakran a szárazföldekre is bemerészkedtek, ráadásul hatalmas területet öleltek fel kalandozásaik.
A kora újkorban megjelent a kalózkodás úgynevezett legális formája is: privatérnak (private man of warre) hívták azt a kalózt, aki állami felhatalmazással fosztogatta az ellenséges nemzet kereskedő- és egyéb hajóit. Ezeket az meghatalmazásokat kalózlevélnek (letter of marque) hívták, és az engedély értelmében a megszerzett zsákmány 10%-a az iratot kibocsátó nemzetet illette. A kalózok és a privatérok közötti legfontosabb különbség az volt, hogy bár a privatér hajót is elfoghatta és elkobozhatta egy ellenséges hadihajó, de a legénységet nem ítélhette el kalózkodás bűnével - lévén állami engedéllyel hajóztak. Ebben az esetben az államilag támogatott kalózok hadifogoly státusszal rendelkeztek, és ez alapján a jogi státusz alapján is kellett bánni velük.
Kalózlevél 1899-ből
Egy hivatásos privatér részesedett is a zsákmányból, Sir Francis Drake például hatalmas hasznot termelt az Erzsébet-kori Angliának, és ennek elismeréseként ütötte lovaggá a királynő. A privatéri gyakorlatnak egy, a párizsi kongresszuson meghozott nyilatkozat vetett véget, melyet 1856-ban Anglia, Franciaország, Poroszország, Ausztria és Oroszország írt alá, majd később csatlakozott a megállapodáshoz Olaszország, Törökország. Végül szinte az összes európai nemzet, sőt még az újszölött Amerikai állam is hozzájárult. A nyilatkozat lényege, hogy béke idején a nemzetek nem adhatnak ki kalózlevelet az egyezményhez csatlakozó államok ellen. Amelyik nemzet pedig vét a megállapodás ellen, azt kalózállamként tartják számon, melyet minden civilizált állam megtámadhat, illetve az általa elkobzott károk megtérítésére és teljes jóvátételre szólíthatják fel. Minden idők legismertebb privatér kalóza Sir Henry Morgan admirális volt, akiről egy következő bejegyzésben többet is megtudhattok.
A kalózkodás a 20.-21. századra visszaszorult, azonban nem tűnt el teljesen. Az elmúlt években a legjelentősebb kalóz-megmozdulások a szomáliai partok közelében történtek, melyek a szomáliai polgárháború kitörésekor jelentek meg az '90-es évek elején. A 20. század második felében a kalózkodás egy második jelentésre is szert tett. A '60-as évektől - a zenei lemezek, később pedig a filmek elterjedésének köszönhetően - a szellemi tulajdont, a szerzői jogokat sértő személyeket is kalóz jelzővel illetik. Az internet megjelenése pedig még tovább fokozta ezt a fajta kalózkodást, mely mára megfékezhetetlen méretűvé növekedett.
Folytatás következik!