A karácsonyfa egy hagyományos, megszokott karácsonyi kellék. Azonban sokan nem tudják, hogyan is alakult ki a feldíszített örökzöldek szokása. Bár a karácsony eredetileg egy keresztény ünnep, mely során Krisztus születésére emlékezünk, a két évezred során számos világias elemmel bővült ki a karácsonyi ünnepkör.
"Kis karácsony, nagy karácsony,
Kisült-e már a kalácsom?
Ha kisült már, ide véle,
Hadd egyem meg melegében.
Kis fenyőfa, nagy fenyőfa,
Kisült-e már a malacka?
Ha kisült már, ide véle,
Hadd egyem meg melegében.
Jaj, de szép a karácsonyfa
Ragyog rajta a sok gyertya.
Itt egy szép gömb, ott egy labda.
Jaj de szép a karácsonyfa!
Kis karácsony, nagy karácsony,
Van-e kolbász a padláson?
Ha nincs a kolbász a padláson,
Nem ér semmit a karácsony.
Kezem, lábam, jaj, de fázik,
Talpam alatt jég szikrázik.
Ha szikrázik, hadd szikrázzon,
Azért van ma szép karácsony!
Béke szálljon minden házra,
Kis családra, nagy családra!
Karácsonyfa fenyőága,
Hintsél békét a világra!"
325-ben, az első nikaiai egyetemes zsinat döntése alapján az ókeresztény egyház erre a napra helyezte Jézus születésének évfordulóját, Karácsony ünnepét. Az ókori népek a téli napfordulót december 25-én a "Napisten" születésnapjaként ünnepelték. Az ókeresztény vallás szimbolikájában az isteni fényforrást, a sötétségen diadalmaskodó fényt Krisztus szimbolizálta.
Az örökzöldek tisztelete már a germán, a római, az egyiptomi és a kelta kultúra hagyományvilágában is ismert volt, olykor ág, koszorú vagy fagyöngy formájában. Néhány forrás szerint középkori szokás volt a fiatal fák kivágása, mely a fiatal élet feláldozását jelképezte - Jézus Krisztus áldozatához hasonlóan. Egy másik középkori, egyházi eredetű szokás szerint Ádám és Éva napján előadták a teremtés történetét. Ebben szerepelt a paradicsomi életfa, a tudás fája, melyre – almán kívül – rákerült a kígyót jelképező lánc is. Az almafát télen örökzölddel, fenyőfával helyettesítették.
Az első feljegyzés a karácsonyfáról a 15. század végi Strasbourgból, a német Sebastian Brant írótól származik. Ekkoriban, a forrás szerint a fát dióval, almával, ostyával, mézeskalács alakokkal, édességekkel valamint fából és textilből készült díszekkel öltöztették fel. 1521-es évből, az elzászi Sélestat városának könyvtárából pedig az első írásos emlék maradt fenn fenyőfák árusításáról. Az első gyertyás karácsonyfáról elsőként Lisolette pflazi grófnő tett említést egy 1708-ban írott levelében.
A 16. századi Németországban Szenteste papír-virágokkal díszített fenyőket vittek a város főterére, ahol nagy ünneplést tartottak, a feldíszített fákat körbetáncolták, majd a szertartás részeként elégették. A karácsonyi faágak, fatuskók égetése, illetve az ehhez tartozó örömtüzek, ünneplések más nemzetek hagyományaiban is jelen voltak. Németországból ered a karácsonyi piramis szokása is, mely gyakorlatilag a karácsonyfa elődjének tekinthető, ám Magyarországon nem vált hagyománnyá. A karácsonyi piramis egy nagy virágcserépbe állított, esetleg fatönkhöz erősített deszkaszál volt, melyre két-három vékony, felfelé rövidülő deszkadarabot szegeztek keresztbe. A deszkák végén pedig gyertyákat helyeztek el és meggyújtották. A karácsonyi piramisok dísztelen vázát a 18. század közepén kezdték el néhány németországi területen karácsonyi gallyakkal díszíteni.
Bécsben az első karácsonyfát egy Berlinből áttelepült bankárcsalád házában állították 1814-ben, a különös tett pedig még a titkosrendőrséget is arra buzdította, hogy jelentést készítsenek. Nem meglepő tehát, hogy német majd bécsi közvetítéssel terjedt el a karácsonyfa állítás hagyománya Európa több országában, így Magyarországon is. A karácsonyfa-állítás igazából csak a 20. század elején vált elterjedté, mára pedig világszerte állítanak a keresztény országokban karácsonyfát Krisztus születésének ünnepén.
A karácsonyfa hagyomány Magyarországon:
Egy 1554-ből származó forrás alapján Magyarországon a földesúrnak, karácsonyi adóként beszállított tüzelőt nevezték karácsonyfának. A családi faállítás azonban csak a 19. század második felében jelent meg, kezdetben érthető módon a német ajkú városi nemesség és polgárság körében. A szegény paraszti családokban a II. világháború végéig csak a zöld ág állításának szokása élt, sőt, volt ahol az istállókba is került a jó szaporulat reményében. A legendák szerint az első magyar karácsonyfa felállítása 1824-ben történt meg Aszódon, Brunszvik Teréznek köszönhetően. A magyar szépirodalomban a karácsonyfát Jókai Mór említette először 1854-es A koldusgyermek című karácsonyi témájú elbeszélésében. A magyar hagyományok szerint a fát december 24-én szokás felállítani és egészen vízkeresztig (január 6.) állnia is kell.