Az 1954. májusi genfi konferencia Vietnamot két részre osztotta: északon a Vietnami Demokratikus Köztársaság, délen pedig a Vietnami Köztársaság. A kommunista észak Kína és Szovjetunió támogatását élvezte és a dél-vietnami partizánok, a Vietkong csapatai is az oldalukon harcoltak. A dél-vietnami kormányt korábban is támogató amerikaiak 1964-től bonyolódtak bele a konfliktusba, miután a dél-vietnami elnök ellen merényletet hajtottak végre. Az utolsó katonák 1973-ban tértek haza, miután az amerikaiak megszégyenítő vereséget szenvedtek. 1975. április 30-án Dél-Vietnam feltétel nélkül kapitulált, miután az északiak elfoglalták Saigont.
1968. március 16-án az amerikai hadsereg egy hatalmas szégyenfolttal gazdagodott: ezen a napon ugyanis a Son My nevű faluban hozzávetőlegesen 500 civilt - leginkább gyermekeket, nőket és időseket - mészároltak le amerikai katonák. A legdöbbenetesebb az egészben, hogy a mészárlásért mindössze egy személyt ítéltek el, ráadásul William Calley hadnagy is elnöki kegyelemben részesült néhány éves házi őrizet elteltével. Mint utóbb kiderült, nem ez volt az egyetlen vérengzés, melyet amerikai katonák hajtottak végre: több kisebb-nagyobb atrocitás történt, de az ügy kényessége miatt erről a mai napig nagyon keveset tudunk. Az esetet számos fotós dokumentálta, így a hírek végül eljutottak az amerikai társadalomhoz és a világ nyilvánosságához is rendkívüli felháborodást okozva. A My Lai-i események járultak hozzá a háborúellenes mozgalmak kibontakozásához is.
Az elhúzódó háború mindkét félben mély nyomokat hagyott. A helyi lakosság egyre nehezebben viselte az idegen jelenlétet, az amerikaiak pedig a véget nem érő harcok miatt veszthették el emberségüket. A helyiek ráadásul sok esetben rejtegettek Vietkong gerillákat, ami érthető módon dühítette az amerikai hadsereget, mely nem tudott sikeresen fellépni a Vietkong csapatai ellen. A fordulópontot elhozó TET-offenzíva keretében a Vietkong kommunista erői meglepetésszerű támadásokat hajtottak végre, nagy mértékű veszteségeket szerezve az amerikai csapatoknak.
"Az offenzíva után az amerikaiak többé nem a győzelemért harcoltak, hanem azért, hogy becsületben vonulhassanak ki Vietnamból."
Nguyen Dinh Uoc tábornok
Az Americal Hadosztály, 11. gyalogsági dandár, 20. gyalogezred, 1. zászlóaljának, C százada (a katonaszlengben Charlie) 1967 decemberében érkezett Vietnamba. Érkezésük után közel egy hónapig nem kerültek összeütközésbe az északi csapatokkal. 1968 januárjában, a TET-offenzíva során az NFF (Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front) zászlóaljnyi csapata megtámadta Quang Ngai tartományi fővárost. A támadást a várost védő dél-vietnami kormányerők és amerikai csapatok visszaverték, és az amerikai hírszerzés úgy tudta, hogy az ellenséges csapatok Song My falu közelében szerveződtek újra. Az amerikaiak azt gondoltál, hogy innen fognak rájuk lecsapni. Song My falu gyakorlatilag négy különálló falu láncából állt, melyeket My Lai 1, 2, 3 és 4 névvel jelölték. A vérengzés a My Lai 4 elnevezésű faluban történt.
Március 14-én a C század elvesztette egyik népszerű őrmesterét, és több katona megsérült egy rejtett bomba miatt. A század tagjai tehát bosszúra vágytak. Március 15-én este eligazítást tartott Frank Barker alezredes a faluba irányított csapatok parancsnokai számára. A C század parancsnoka Ernest Medina százados volt, aki a következő parancsot kapta: kiűzni az NFF egységeket a környékről, illetve elpusztítani a falut, ugyanis a civilek valószínűleg a piacon lesznek, akik pedig a faluban maradnak, bizonyosan Vietkong tagok vagy szimpatizánsok. Az akció a Search and Destroy fedőnevet kapta (megkeresni és elpusztítani).
Calley hadnagy és szakasza reggel 8 óra körül érkeztek meg a faluba, miután a tüzérség és a légierő megtisztította a terepet. Megkezdték a falu lakosainak kikérdezését, és a kunyhók átkutatását. Az első civilt ekkor ölték meg: egy katona hátba szúrt szuronyával egy idős embert. A középkorú férfi testét egy kútba lökték, majd egy kézigránátot is utánadobtak. Tizenöt–húsz többnyire idős nő a falu temploma előtt imádkozott. Őket egyenként tarkón lőtték. Ezután körülbelül nyolcvan falubelit gyűjtöttek össze a falu főterén, majd nem sokkal később Calley hadnagy és Paul Meadlo közlegény tüzelni kezdett rájuk.
Hugh Thompson helikopterpilóta 9 óra körül érkezett gépével a faluhoz, ahol látta az öldöklést. Thompson ezután leszállt a 2. szakasz és egy csoport sebesült civil közé. Parancsot adott a fegyverkezelőinek, hogy lőjenek a katonákra, ha azok újra tüzelni kezdenek a civilekre. Két mentőhelikoptert rendelt rádión, és több sérültet is sikerült kimentenie.
Medina százados és a 3. szakasz körülbelül 10 órakor érkeztek a faluba. Velük tartott Ronald Haeberle katonai fotós is, aki számos képet készített az esetről és több gyilkosság szemtanúja is volt. 11-kor Medina százados elhagyta a falut, ekkorra véget ért a mészárlás. Délre teljesen megsemmisült a falu, az épületeket felrobbantották vagy felgyújtották, a kutakat megmérgezték, az állatokat pedig leölték. Lehetetlen megállapítani a civil áldozatok pontos számát. Egyes számítások szerint 347, a vietnami becslések szerint 504 halálos áldozata volt a vérengzésnek. Egy vietnami fiatal lányon bizonyíthatóan erőszakot követtek el a katonák.
„Ott ültek abban a guggoló pózban. Először öt katona állt velük szemben. Észak felé néztek. Egyszer csak három katona jött oda. Aztán hallottam a sorozatlövéseket. Visszanéztem. Az egyik katona lőtt a fegyveréből. Az emberek felé lőtt. Néhányan megpróbáltak felállni és elfutni. De nem sikerült nekik, és a földre estek. Az egyik nő, emlékszem rá, felállt és megpróbált elmenekülni, elfutni, a kisgyermekével a kezében. De nem sikerült neki.”
Ronald Haeberle, a Calley-per során
A My Laiban történtekről szóló első jelentések katonai sikerről szóltak, amely során 128 ellenséges katonát öltek meg. A dandár parancsnokának jelentésében Medina százados állítására alapozva megállapította, hogy körülbelül 20 civil és három amerikai katona is áldozatul esett a katonai műveleteknek.
Ronald Ridenhour, a 22 éves katona több, a My Lai-i vérengzésben résztvevő katonatársától hallott az esetről. 1968 decemberében leszerelt, 1969 márciusában pedig levelet írt az esetről, amit elküldött Nixon elnöknek, több kongresszusi tagnak és számos vezető beosztású személynek, melyben arra kérte a címzetteket, hogy vizsgálják ki a történteket. 1969. április végén William Westmoreland tábornok (a Vietnamban tevékenykedő amerikai haderő főparancsnoka) átadta az ügyet a Katonai Ügyészségnek. A következő hónapokban több katonát kihallgattak. Hamar kiderült, hogy bűncselekmény történt. Összesen 14 katona ellen emeltek vádat, melyek közül csak Calley hadnagyot ítélték el. 1969 júliusában Calley visszatért Vietnamba, hogy szembesíthessék Hugh Thompsonnal. Végül szeptember 5-én nyújtották be Calley ellen a vádiratot, többek között hatrendbeli szándékos emberölés bűntette miatt.
1969 novemberében jelent meg a Harper’s Bazaar címlapján Seymour Hersh újságíró beszámolója a mészárlásról. Ezt követően az esettel foglalkozott szinte az összes jelentős hetilap: a Times és a Newsweek magazin, és riportban számolt be a CBS televíziócsatorna. A Life magazin pedig közzétette Haeberle fényképeit.
William Calley hadnagy
A Calley az ügyben lefolytatott tárgyalás során azt vallotta, hogy Ernest Medina százados utasította arra, hogy mindenkit öljenek meg a faluban. William Calley-t 1969 szeptemberében bíróság elé állították, végül 1971-ben lefokozták, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Többszöri fellebbezés után 1974-ben elnöki kegyelmet kapott, és szabadon engedték. Calley hadnagy egyébként a tipikus katona megtestesítője volt. A pszichiáter véleménye szerint tökéletesen tisztában volt a jó és rossz közötti különbséggel, és a cselekedet jogszerűtlenségével, viszont a parancs teljesítése érdekében viszont figyelmen kívül hagyta ezeket. Az Ernest Medina százados elleni vádakat ejtették, mivel nem nyert bizonyságot, hogy mikor szerzett tudomást a mészárlásról, illetve, hogy egyáltalán adott-e ki parancsot civilek legyilkolására.