A leánykereskedelem a prostitúció kiegészítő részeként Magyarországon a török hódoltság alatt jelent meg. Ebben a kezdeti időszakban Magyarországon még senki sem foglalkozott "húskereskedelemmel", külföldről jöttek kereskedők, akik a lányokat alapos válogatás után elvitték. A magyar lányok szépségének, temperamentumának és olcsóságának köszönhetően Magyarország a XIX. század második felére az európai leánykereskedelem egyik központjának számított. Szláv területeken a magyar lányokat a vengerka, latin területeken pedig a hungara jelzővel illették.
A török előkelők háremébe szállított lányoknak kellemetlen procedúrát kellett átvészelniük, ugyanis megérkezésükkor – egy külön erre szolgáló épületben - felkészítették őket arra az eseményre, mely során az előkelő kiválasztja a neki megfelelő lányokat – kicsit megnehezítette a dolgokat, hogy Törökországban általában csak az érintetlen lányokra volt kereslet. A felkészítés abból állt, hogy megfürdették, illatos olajokkal bekenték a lányokat, török ruhákat adtak rájuk (bár nem számított ritka eseménynek, hogy a leendő tulajdonos ruhátlanul is szemügyre vette őket). Ha jó helyre kerültek, akkor a sorsuk is jó irányt vehetett. Nem egy sikertörténet ismeretes arról, hogy Törökországba eladott lányok meggazdagodtak és rangos férjet találtak maguknak. Szerencsétlenebbül jártak azok a lányok, akik nem főurakhoz kerültek, hanem kocsmákba és török kuplerájokba. Rájuk általában csak az egyre mélyebbre süllyedés várt.
Törökország mellett sok hungarát[1] vittek Bécsbe és Oroszországba is. Bécsben és egyáltalán Ausztriában szigorú rendeletekkel intézkedtek a magyar lányokkal szemben. Ha valamelyikük összeütközésbe került a hatóságokkal, biztos lehetett benne, hogy hamarosan hazatoloncolják.
A XVIII-XIX. század fordulóján kezdtek el Magyarországon is foglalkozni húskereskedelemmel. Számos kerítő és kerítőnő szorgoskodott azon, hogy minél több lányt megnyerjenek maguknak valótlan indokokkal és ígéretekkel, hogy aztán eladják őket valamelyik külföldi vagy hazai kereskedőnek[2].
A legtöbb hungarát ebben az időszakban Románia fogadta be, bár úgy hírlett, hogy a román rendőrség brutális eszközökkel igyekszik fellépni a prostitúció ellen. Bár a romániai üzlet nem jövedelmezett annyit, mint az oroszországi, a dél-amerikai vagy a közel-keleti, a mennyiséget növelve ez is jelentős pénzt hozott.
A XIX. század második felében, a prostitúció fellendülésével vált gyakoribbá a leánykereskedelem is. A kerítők egyre nagyobb hasznot húztak az üzletágból és egyre inkább próbálták kiszélesíteni horizontjukat.[3] Ebben az időszakban fedezték fel az új felvevőpiacot Dél-Amerikában. Az országba évenként körülbelül 400 magyar lányt vittek ki – kezdetben a jezsuiták segítségével, akik így próbálták benépesíteni az akkoriban még lakatlan területeket.
„A cs. k. belűgyministeriumnak f. é. november hó 13án 5164 sz. a. kelt okirata szerint Buenos Ayresből Hibler és Krentz nevű zsidók Ausztriába jőttek, hogy fiatal leányokat a prostitutio czéljának megnyervén, azokat Dél-Amerikába szállítsák, és ugyan e czélból legkőzelebbről még őt egyén utazott Ausztria Magyarországba.”[4]
A bordélyházi lányok jelentették a leánykereskedelem legfőbb bázisát[5], de rajtuk kívül gyakorta kerültek a piacra nevelőnők, kasszírnők, pincérnők[6], színésznők, énekesnők és artisták is.[7] Rengetegen voltak, akik önként, a jó kereseti lehetőség miatt mentek külföldre, de a legtöbb lányt kényszerrel vagy hamis ígéretekkel vitték el fehér rabszolgának.
A leánykereskedelem összefonódott a prostitúcióval, így amíg az egyik fennáll, addig szabályszerűen a másik is létezni fog. A prostitúció jellege nem változott az elmúlt évszázadok során. Amíg élnek kiszolgáltatott, kétségbeesett lányok, addig létezni fognak olyanok is, akik ezt kihasználva próbálnak meggazdagodni.
A vidéki prostitúció (és leánykereskedelem) a fővárosihoz képest elenyésző volt. Bár a nagyobb vidéki városokban előfordult néhány bordélyház, a húspiac száma messze elmaradt a Budapestitől. Ennek érthető oka abban keresendő, hogy vidéken, egy jóval zártabb közösségben a szülök, a család, az ismerősök óvó tekintete sokkal inkább rajta lehetett a leányokon és nőkön, mint a fővárosban. Ráadásul az erkölcsi értékek is szilárdabbak lehettek egy, a fővároshoz képest konzervatív falvacskában, ahol a házasságkötések is jóval korábban mentek végbe és egyáltalán nem volt mindennapi látvány az ablakokból örömöt kínáló éjszakai pillangó sem. A morális okokon kívül természetesen még sok más dolog is befolyásolta a testüket áruba bocsátó nők számát: függött attól, hogy mekkora kereskedelmi forgalom folyt a városban és ebből következően, mennyire volt gazdag hely.[8]
[1] hungara jelentése: magyarországi (történelmi Magyarországról származót jelentett, nem feltétlenül magyar nemzetiségű lányt.
[2] „Goldstein Mihály […] avval vádoltatik, hogy évek ota embervásárlást űz, leányokat Alexandriába hurcol, és ott kéjnőkként eladja.” BFL VI.I.b. Magyar Királyi Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának általános iratai 1868-1933. 1873-1878 Leánykereskedelem 1. 2. doboz
[3] Ez pedig sokszor csak úgy sikerülhetett, ha sikerült „kiszorítani” az ellenfeleket az üzletből. Ez történt például akkor, amikor a korábban már említett Rőszler Mária feljelentette Goldstein Mihályt és Guth Ferencet leánykereskedelem vádjával, holott Ő is épp olyan jártas volt a szakmában. „Rőszlerné ugyanazon évben [1872] Hofmeister Julia nevű akkor kéjnőt Kraly Annára szolo útlevéllel látta el.” BFL VI.I.b. Magyar Királyi Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának általános iratai 1868-1933. 1873-1878 Leánykereskedelem 1. 2. doboz
[4] BFL VI.I.b. Magyar Királyi Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának általános iratai 1868-1933. 1873-1878 Leánykereskedelem 1. 2. doboz. 4.350/1874.
[5] Ebből következik, hogy a legelső húskereskedők pedig a bordélytulajdonosokból és tulajdonosnőkből lettek, akiknek elérhető közelségben volt az „áru”.
[6] „Nagyságos úr! Ismételten panasz emeltetett az iránt, hogy a főváros számos kávéházai és kávéméréseiben alkalmazott pincérnők titkos kéjelgést űznek, feslett életük titokban űzése által a hiányos rendőri felügyelet folytán a közegészségre és közerkölcsiségre káros hatást gyakorolnak” BFL VI.I.B Magyar Királyi Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Általános Iratai 1868-1933. 1879-1883 Leánykereskedelem 2. 3. Doboz. 16/1879.
[7] Dr. Forrai Judit: A budapesti prostitúció múltjából. IN: Prostitúció, prostitúcióra kényszerítés, emberkereskedelem (szerk: Dr. Fehér Lenke – Dr. Forrai Judit) 158. o.
[8] Csoma Zsigmond: Az első női foglalkozási statisztika Magyarországon – A női emancipáció és az első részletes női népszámlálás. IN: Nők a modernizálódó magyar társadalomban. Szerk: Gyáni Gábor, Nagy Beáta. Csokonai Kiadó. 199. p.
