Robert Capa öt háborút örökített meg fényképezőgépével: a spanyol polgárháborút (1936-39), a kínai ellenállást a japán megszállókkal szemben (1938-ban), a második világháború európai hadszíntereit (1941-45), az első arab-izraeli háborút (1948) és a francia-indokínai háborút (1954). Bátrabban, nagyobb együttérzéssel még soha senki nem készített fotókat háborúról.

Robert Capa, alias Friedmann Endre Ernő 1913. október 22-én született Budapesten középosztálybeli zsidó családban. Szüleinek elegáns divatszalonjuk volt a belvárosban, öccse Kornél (Cornell Capa néven) később szintén fényképész lett. 1931 nyarán Bécsbe, Prágába, majd Berlinbe utazott, ahol beiratkozott a Német Politikai Főiskolára, ahol két féléven keresztül újságírást tanult. A gazdasági válság következtében azonban szülei képtelenek voltak tanulmányait tovább finanszírozni, így munka után kellett néznie. Két Berlinben élő magyar segítségéve sikerült kifutófiúként elhelyezkednie a Dephot fotóügynökségnél, ahol rövidesen fotólaboráns-segéddé, majd fényképésztanulóvá léptették elő.

"Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel."

1933. márciusában, Hitler hatalomra jutását követően azonban kénytelen volt elhagyni Berlint: előbb Budapestre, majd a fasizmus térhódítását követően ősszel Párizsba utazott, ahol Gerda Taro-val megalkotta a  Robert Capa művésznevet (egyes források szerint barátai Cápának becézték, míg mások szerint Frank Capra hollywoodi filmrendező nevéből ered a név). A francia főváros művészkávézóiban barátságot kötött fotóskollégáival, André Kertésszel, David Seymourral (Chim) és Henri Cartier-Bressonnal.

1936 augusztusától jelentek meg Capa szenvedélyes tudósításai a spanyol polgárháborúról. Egyik leghíresebb képe a milicista haláláról az első útján készült el, és világszerte elismeréssel jutalmazták a tragikus képet. A kép egy köztársasági milicista, Federico Borrell García halálát örökítette meg a spanyol polgárháborúban. A fénykép teljes címe Lojalista milicista a halál pillanatában, Cerro Muriano, 1936. szeptember 5.

Gerda Taro  és Capa gyakran dolgoztak együtt Spanyolországban, hamarosan azonban Taro is önálló fotóriporterré fejlődött. 1937 júliusában Madridtól nyugatra, Brunetében fényképezte a harcokat, amikor a visszavonulás során halálra gázolta egy sebesült katonákat szállító tank - sérüléseibe másnap halt bele. Capa, aki feleségül akarta venni Gerdát, soha nem gyógyult ki igazán fájdalmas gyászából. 1938-ban hat hónapot Kínában töltött, ahol az előző években megkezdődött japán invázió elleni küzdelemről készített dokumentum-filmet. Ősszel Capa visszatért Spanyolországba, hogy a visszavonuló nemzetközi brigádot fotózza. A Picture Post nevű angol magazin tizenegy oldalt közölt Capa képeivel, a portréja alá Stefan Lorant ezt írta: "Robert Capa, a világ legnagyobb háborús fényképésze."

1943-ig érdekes módon nem kapott megbízást, pedig a világháború ekkor már 5. éve zajlott, a Blitz idején pedig Londonban tartózkodott. Ezt követően azonban a Life magazinnak a frontvonalból küldte képeit: előbb Észak-Afrikában, majd Szicíliában kísérte az amerikai katonákat. 1944. június 6-án, a D-nap alkalmával ő volt az egyetlen fotós, aki a partraszállók első hullámával Normandia földjére lépett. A német gépfegyvertűz közepette több, mint száz fotót készített, majd a hídfőállás megszerzését követően visszatért Angliába. A képek előhívását asszisztensére bízta, azonban a fiatal fiú az izgalom hevében a szokásosnál magasabbra állította a szárítóban a hőmérsékletet, hogy gyorsabban száradjanak a negatívok. A hő leolvasztotta az emulziót, 8 teljes kép és további 3 kocka bizonyos részeinek kivételével teljesen megsemmisültek a felbecsülhetetlen értékű, megismételhetetlen fotók, a megmaradtak pedig elmosódtak:

1954-ben kérte fel a Life magazin, hogy tudósítson az Indokínában (Vietnámban, Laoszban és Kambodzsában) akkor már nyolc éve zajló függetlenségi háborúról. Május 25-én reggel egy francia ezreddel gyalog indultak el a laoszi határvidéken egy felderítő útra. Délután öt perccel 3 óra előtt (az alakulat parancsnokának határozott figyelmeztetése ellenére) egy kis dombra kapaszkodott fel, hogy látképet készíthessen a környékről, amikor egy taposóaknára lépett, ami felrobbanva azonnal megölte.

A halála előtti utolsó fotó

Olyan hírességek vették körül, mint nagy szerelme, Ingrid Bergman, barátai között pedig ott volt John Steinbeck, Ernest Hemingway, John Huston, Billy Wilder és Picasso is. Hagyatékának gondozására öccse1964-ben alapítványt hozott létre, ez később más fotósok munkáival is kiegészül, majd 1974-ben létrejött belőle New Yorkban az International Center of Photography, amely ma archívum, galéria és fotós iskola.