Edith Piaf magával ragadó dala 1946-ban vált népszerűvé a nagyközönség előtt, majd egy évvel később hivatalosan is megjelentették. Ha kicsit szabadelvűen bánunk a fordítással a címe valami olyasmit jelenthet, hogy az élet rózsaszínben vagy az élet a rózsaszín fellegen keresztül. A dalt Piaf Marianne Michel-nek ajánlotta, aki a legnagyobb változtatást végezte el a dalszövegen: az eredeti dalszövegben szereplő "Les choses"-t (tárgyak) átírta "La vie"-re. A melódiát azonban nem találták megfelelő színvonalúnak az énekesnő többi dalához képest, ezért csak egy évvel később jelentették meg. 

A dalt Piaf egy koncert alkalmával adta elő közönség előtt. Attól függetlenül, hogy Piaf és csapata gyengébbnek tartotta ezt a dalt, végül ez hozta meg számára a nemzetközi hírnevet. A (visszakapott) szerelem boldogító és felemelő érzéséről szól, ami a háború végeztével végre ismét elönthette az embereket. A La Vie en rose-t a Columbia Records adta ki, a lemez "B" oldalán pedig a "Un refrain courait dans la rue" című dal szerepelt. A La Vie en rose filmcímként szerepelt egy 1998-as Piaf-ról szóló dokumentumfilmben, illetve a 2007-es életrajzi filmben is, egyébként pedig olyan filmekben hangzik el, mint a Született gyilkosok, a Francia csók,  a Sabrina és a Bakancslista. Számtalan feldolgozást ért meg egyébként, az általam kiválasztott kettőn kívül például Petula Clark, Michael Bublé, Luciano Pavarotti, Liza Minelli, Brenda Lee, Aretha Franklin, sőt még Jack Nicholson is elénekelte. Most következzék azonban a szívemhez legközelebb álló átdolgozás Louis Armstrong-tól, illetve egy meglehetősen érdekes, de zseniális verzió Iggy Pop-tól.