A XIX. század utolsó harmadában leginkább előfizetés útján lehetett hozzájutni a legtöbb újsághoz. A napilapokat a rikkancsoktól is be lehetett szerezni, esetleg az olvasni vágyó elmehetett egy kávéházba, ahol általában előfizettek a nívósabb lapokra, mivel ez nagyban növelhette a vendégkör számát.

A korabeli újságok, lapok és kiadványok kutatói szemmel talán legérdekesebb részei az apróhirdetések voltak. A kiadványok hirdetési rovataiban számos prostitúcióval kapcsolatos szöveget találhatunk, mely mai szemmel nézve mulatságos lehet. Különböző álnevekkel és jeligékkel a különleges szolgáltatásokat remélő férfiak és nők is kereshettek partnert maguknak. Az illegális foglalkozások űzői is beküldhettek rejtjeles üzeneteket, melyre a sorok között olvasók válaszait remélték, vagy csak éppen semmit sem sejtő áldozataikét. Ez azt jelenti, hogy számos leánykereskedő küldött be figyelemfelkeltő állásajánlatokat csinos fiatal lányoknak, és ha a naiv leányzó nem jött rá, hogy csali az egész, könnyen a kufár karmai között találhatta magát. Az apróhirdetések között jelentős számmal találunk még angyalcsinálók[1] és orvosok által közzétett felhívásokat, akik a megesett leányokon voltak hivatottak segíteni.

„CSAK NŐS előkelő, gazdag úriember állandó, támogató barátságát keresi nagyon szép hölgy. Levelet a főpostára „Csak nős legyen” jeligével jelezni kérem.”

„RITKASÁG! Tisztamultú, ártatlan, 16 éves leány vagyok. Aki nyaralási költséget fizetne, s egy kis összeget szánna toalettjeimre, bevihetne a szerelem országába. Levelet „Első éjszaka” jeligével a kiadóba.”

„ERŐS 25 éves fiatalember, aki ötig is tud számolni egy éjszaka, gazdag barátnőt keres. A kor mellékes. „Lord Beton” a kiadóba.”

„URAIM! Megúntam a nőket, csak a férfiasságot imádom. Finomlelkű urak leveleit kérem: „Wilde” névvel a kiadóhivatalba.”

„CSINOS nőt keresek, aki fiamat a szerelemre megtanítja. Kötelező az előzetes orvosi vizsgálat. Az első óráért 100 koronát fizetek. Leveleket „Gondos” jeligével.”

Valójában persze az efféle hirdetések is kimerítik a szigorúan vett kerítés fogalmát:

„ABNORMÁLISAN csúnya úrileány levelezne abnormálisan buta emberrel, aki butasága mellett ideális és komoly legyen. Leveleket a kiadóhivatalba kérek „Együtt ábrándozunk” jelige alatt.”  

 „LEÁNYOK! Minden bajtól megszabadít ötödik hónapban is Máli néni. Írjatok „Segítség” jeligével főposta restante.”

„FIATAL csinos leányokat hangversenykörútra szerződtetnék. Hang nem fontos, csak szép külső (!). Arcképes levél a kiadóhivatalba kéretik.”[2]

Láthatjuk, hogy a hirdetők között vannak férfiak is, ráadásul néhány hirdetés különösen szokatlannak tűnik a kor normarendszeréhez. A teljesen hétköznapi társkereső hirdetéseken túl találhatunk különleges szexuális szolgáltatást nyújtó hirdetőket, homoszexuális hirdetéseket, leánykereskedők által beküldött álhirdetéseket, és olyat is, melyet a hirdetés főszereplőjének nevében küldött be egy családtag vagy ismerős stb.

Korszakunkban a témával kapcsolatos írások és cikkek száma számottevően növekedett. Egyrészt a XIX. század második felétől egyre fontosabb lett a prostitúció közegészségügyre gyakorolt hatása, így az orvosi lapokban és a politikai lapokban is gyakrabban közöltek a témával kapcsolatos híreket, tanulmányokat, statisztikákat és szakértői véleményeket. Ráadásul ebben az időszakban kezdte el szárnyait bontogatni a feminista mozgalom is, melynek hamarosan saját kiadványai is megjelentek. 1904—ben megalakult a Feministák Egyesülete Bédy-Schwimmer Róza és Glücklich Vilma vezérletével. A Feminista Egyesület Értesítője, amely 1906-1907-ben jelent meg, és Glücklich Vilma szerkesztette, és amely 1907-től A Nő és a Társadalom címmel jelent meg.

A feminista kiadványokban (mint például az 1907-től megjelenő A Nő és a Társadalom illetve annak utódja, A Nő) fellelhető prostitúcióval és leánykereskedelemmel kapcsolatos írások már a korai szakaszban is az abolíció mellett foglaltak állást. Megjelent az a szempont, mely a prostitúció tevékenysége mögötti gazdasági, társadalmi, családi és kulturális okokat figyelembe veszi, és nem ítéli el a foglalkozás űzőjét pusztán morális alapokon.

„Ha ismerni fogjuk azt az utat, melyen a prostituáltak ebbe a helyzetbe sodortattak, őket is – bár magát a gyalázatos prostitúciót nem is – mennyire másképpen fogjuk megítélni. Mennyivel jobban megértjük majd azokat a csapodár természeteket, akiket könnyelműeknek alkotott a természet.”[3]

A szexualitás kérdését a magánügy kategóriájába sorolták, vagyis addig nem lehet elítélni senkit, amíg az másnak kellemetlenséget nem okoz szexuális szokásaival.[4]

A kiadványokban gyakran találkozhattak az olvasók a prostitúcióval kapcsolatos viccekkel, sikamlós témájú (általában külföldi kiadású) képeslapok fotóival és karikatúrákkal. Az újság profiljától függött, hogy ezek az írások, fényképek mennyire voltak pajzánok. A sejtelmestől a kimondottan pornográfig minden kategóriát meg lehetett találni – ha az illető jó helyen kereste. Rengeteg külföldön kiadott, nyomtatott képeslap terjedt el Magyarországon (leginkább természetesen a fővárosban) és bár pontos adataim nincsenek arról, hogy milyen áron lehetett ezekhez hozzájutni, de valószínűleg roppant jövedelmező üzletágnak számított.

Akadtak viszont olyan lapok is, melyekben a prostitúcióval és leánykereskedelemmel kapcsolatosan, témájukban komolyabb hangvételű cikkek is megjelentek. Ezek az írások a témakör társadalomra vonatkozó hatásait vizsgálják, illetve szigorúbb vizsgálatnak veszik alá magukat a kéjnőket is (főleg a XIX.-XX. századforduló környékén már az ő szempontjukból is megpróbáltak látni) és nem csak addig jutottak el, hogy erkölcsileg, morálisan elítéljék a prostituáltakat.

„Szilágyi Hugót, Glanz Ignácot és társait a bíróság 5–5 napi elzárásra és száz korona pénzbüntetésre ítélte el, bár tudja, hogy az elítéltek notorikus leánykereskedők, akiknél 100 korona  meg  se  kottyan,  öt  napi   elzárás  még kevésbbé .  Az ilyen jövedelmező üzlet nagyon is elbírja ezeket az üzleti költségeket.”[5]

Ebben a glosszában tökéletesen vázolják fel azt a problémát, hogy az akkori büntetések egyáltalán nem voltak elrettentő súlyosságúak, a kerítőknek, leánykereskedőknek a büntetés terhe alatt is megérte szakmájukat tovább űzni.

A rendőrség túlkapásai, esetenként hozzá nem értése is sokszor nyújtott témát az újságíróknak:

„Iparengedély.  Egy szerencsétlen leány, mert nem tudott miből élni, eladta magát egy férfinek. Rajta kapták,detektív fogta el és elvitte a VII. kerületi kapitányságra, mert „nem váltott engedélyt a szerelem iparszerű űzésére”. A szerencsétlen teremtés a rendőrségen sublímatpastillával megmérgezte magát.  Lám, ma is élhetne – ha közben éhen nem hal – csak kiváltotta volna azt a bizonyos engedélyt!”[6]

Természetesen a kicsit is érdeklődő és éber budapesti polgároknak tisztában kellett lenniük azzal, hogy Thaisz Elek legbensőbb köreiben milyen múltú emberek helyezkednek el, és hogy ez a körülmény mennyire szólhatott bele a korabeli rendőrség munkájába.

A homoszexuális szerelem a kor nagy tabui között szerepelt. Roppant kevés említés esik róla, még ritkább, hogy a témának egész hosszú írást szenteljenek. Ezt tette meg Tábori Kornél és Székely Vladimir Bűnös szerelem címmel.

„Moralisták sem veszik talán rossz néven, ha kiirjuk ebbe a könyvbe, amely nem éretlen ifjak vagy leányok számára készült: az ugynevezett buzeránsokról s a többi perverzekről óhajtunk megemlékezni. Még a hatósági emberek legtöbbje is oly keveset tud róluk, hogy komoly szolgálatnak véljük, amikor nem zárkózunk el az ilyen, különben kényes téma firtatása elől.” 

A homoszexuális kapcsolatoknak a korszakban kétféle megítélése létezett. Az egyik szerint a saját nemhez való vonzódás bűnnek számít, míg a második megítélés (mely később terjedt csak el Magyarországon) pszichés betegségnek tartotta, melyet nem szabad büntetni, maximum lesajnálni.[7] A homoszexualitás kialakulásához a kiadvány szerint hozzásegít az a körülmény, ha a férfi a női szakmákhoz hasonlót végez (női szabók, fehérnemütisztitók, kávéfőzőlegények, urasági inasok), vagy ha a szakmájukból eredően a társadalomtól el vannak zárva (matrózok, papok), illetve a művészek is a „veszélyeztetettek” közé tartoznak, hiszen nagyon könnyen át lehet őket csábítani. A katonaság köreiben is magas volt a saját nemükhöz vonzódók száma, és ez egy speciális kategória, hiszen a kevés fizetés miatt itt megjelenik a férfiprostituált kategóriája is. Ezt hívják a szerzők katona-protitutio-nak. Budapesten a századforduló környékén szaporodhatott meg a számuk, ugyanis a Bűnös szerelem c. kiadványban például megemlítik, hogy saját klubjuk, szórakozóhelyeik, sőt már szabályrendszerük is van, mely szerint például ha az egyik pár valamelyik tagja meghal, akkor a másiknak csoportosan keresnek újat, nehogy Ő esetleg a belső körből óhajtsa pótolni elvesztett párját stb.. Említés esik természetesen a leszboszi szerelemről is, mellyel kapcsolatban a társadalom elnézőbb volt.